Interju Mick Thomsonal
Forrás:Nameless.uw.hu 2007.03.22. 14:13
Az éppen gitározási technikáit bemutató turnén lévő Mick Thomsont az Ultimate Guitar magazin sikeresen elkapta egy interjú erejéig, ahol az új DVD-ről alábbi sorokat nyilatkozta. Mint az köztudott, legutóbbi DVD-je a csapatnak a Disasterpieces volt.
"Hát az tényleg jó kis koncertfelvétel, de úgy érezzük, hogy mindig van hova fejlődni. Amióta az új turnékon túl vagyunk, egyre inkább úgy érezzük, hogy valami újat kell mutatnunk. Az emberek figyelmét is le kell kötnünk valamivel, de ezt úgy kell tennünk hogy mi se unatkozzunk. Nálunk ez úgy működik hogyha nem érezzük jól magunkat a koncerten, nincs meg az a különleges vibrálás köztünk és a közönség között, akkor mi sem kapunk semmit. Éppen ezért az a lemez akkoriban tökéletesen hozta azt ami éppen bennünk volt.
Mick azt is elmondta, hogy a rajongók az új DVD-n több háttérinfót kapnak, jelentősebb mennyiségben kerülnek majd rá például színpad mögött felvett jelenetek.
"A következő DVD nem olyan lesz mint az előző, ahogy a legutóbbi lemezünk sem hasonlított a korábbiakra. Sokkal több lesz az olyan anyag rajta ami a bandát mutatja be a színfalak mögött, és több szó lesz rajt a tagokról is mint emberekről, tehát sok minden mást kapnak majd a rajongók egy szimpla koncertfelvétel mellett.
A SlipKnoT most egyébként úgy tűnik, hogy egy 2007-es összeállásig szünetelni fog, és a DVD megjelenésére sincs még hivatalos időpont.
|