1986. július 13-án érkezett el az első koncert ideje, amelyet a két alapító a csapat születésnapjaként tart számon. Az Almássy téri szabadidő központot választották helyszínül. A felállás ekkora forott ki.
1986 második felében a csapat elkészítette első demóját. A következő nyolc nóta szerepelt rajta: Akció (egy instrumentális szerzemény), Acélszív, a Sátán Éjszakája, Legyen Rock, Metal Vihar, Gonosz Asszony, Kiáltás a Mélyből és a Heavy Metal Születése. Ezt a műsort aztán élőben is bemutatták.
1987-ban ismét stúdióba vonultak. A második demó az elsőhöz hasonlóan jól mutatta a banda erényeit. A szalagon szereplő Nyugtalan, a Sátán Képében, a Rock'n'Roll Lány és a Metal Nemzedék, valamint egy instrumentális szám, kivétel nélkül a koncertre járók kedvenceivé lépett elő.
1988 márciusában végre megszületett és megjelent az első Ossian nagylemez, 1989 meghozta a második Ossian lemezt...
Kitörés album azóta erőteljesen fogy, ami igazolta a fiúk zenei elképzeléseit. Az Ossian rendszeresen szerepel újságokban, tévében, rádióban. A Szenvedély című számuk nyugati stílusú, kislemez szintű sikereket ért el. Ez jó jel, ugyanis az Ossian-t egy olyan közönségréteggel is megismerteti, amely eddig nemigen érdeklődött a banda iránt. |